Kötöttfogásban egyre kevésbé a tudás, mintsem a sportdiplomácia számít. Az, amiben mi magyarok az utóbbi években látványosan lábon lőttük saját magunkat.
Egyvalami biztos: nagyon kemény menet lesz az olimpia programján tartani a kötöttfogású birkózást. Az egy dolog, hogy a szakág maga - szemben például a világszerte nagyon elterjedt, és egyre népszerűbb testvérrel, a szabadfogással - sajnálatos módon szinte kizárólagosan megmaradt az egykori szocialista tábor játszóterének, de emellé lassan totálisan követhetetlenné is válik.
Ha valaki nem űzte egykor, ha nincs tökéletes pontossággal képben a szabályokat illetően, aligha van esélye megtippelni, miért az egyik versenyző nyeri meg a meccset egy másik ellen. Ez pedig nagyjából egy sportág halálát jelenti. Ha mondjuk a haverunk kiszaladt egy pohár vízért a konyhába, amíg Lőrincz Tamás a koreai világbajnokkal küzdött a 66 kg-os súlycsoport nyolcaddöntőjében, visszatérte után igen nehéz dolgunk akadt annak elmagyarázásával, hogy akkor most miért is esett ki pontosan a magyar srác. Kevésbé volt aktív? Hát, nem tűnt fel. Szabálytalanul fogott? Tudja a franc, ennyire nem értek a sportághoz. Csináltak rajta valami akciót, megforgatták, eldobták, mögékerültek? Ugyan, dehogy. Hát akkor???
Hátakkor.
Az van, hogy a birkózás laikus szemmel nézve lassan, de biztosan a lottósorsolás szintje felé tendál. Tippelgetünk, hogy itt és most ki, mire kapott pontot, drukkolunk a saját versenyzőnknek, hogy játssza el, mennyire aktív - hogy az ilyesmi komoly szakmai elemzések tárgya lehet egy sportágban, önmagában tömény vicc -, de igazából fogalmunk sincsen arról, mi alapján lehet ebben a sportban meccset nyerni. Mi számít akkor, a vakszerencse? Sajnos ez lenne a jobbik eset. A valóság ezzel szemben ugyanis az, hogy az amatőr boxhoz hasonlóan a kötöttfogású birkózást is önmagának próbálja kisajátítani a sportág szövetségi vezetésében reprezentált országok egy szűk köre.
Lehet illedelmeskedni, lehet politikailag korrekt módon körülírni a nyilvánvalót, de ettől még egyértelmű: meccsek egész soráról ordít messziről, hogy színtiszta bunda, és az illetékeseket ebben az sem zavarja, hogy mindezt az olimpia főműsoridejében a világ milliónyi szurkolója látja élő egyenesben.
Ne higgyük, hogy csak a Lőrincz testvérek és Bácsi Péter álmát törték össze Rióban. Ők mindössze a jéghegy csúcsa, még ha látványos is, hogy velünk magyarokkal tényleg bármit meg lehet tenni ebben a sportágban. Azt, hogy milyen sportdiplomáciai kudarcokat szenvedtünk el az utóbbi időben, cikkünkből kiderül.
