Hatharom.com - sportfogadás

És most rajtad és rajtam a sor, kedves barátom!

2016. június 27. - Hatharom.com

A magyar labdarúgó válogatott meghozta a futballázat Magyarországra, de a mi dolgunk, hogy ezt a lelkesedést fenn is tartsuk.

Kiestünk. De úgy, ahogy már-már álomszerű kiesni egy Európa-bajnokságról. Tulajdonképpen lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy ebben nem volt több, Bernd Storck csapata kihozta a maximumot ebből a megmérettetésből. A szenzációs csoportgyőzelem után a belga gyorsvonat már túl sok volt, érvényesült az addig többször is felborult papírforma. Négy gólt kaptunk ugyan, de emelt fővel. Nem gyáván, mint a szlovákok, hanem végig küzdve, emelt fővel, büszkén jöhettek le a srácok a gyepről 90 perc után. Ők már megtették, amit megkövetelt a haza. De most rajtunk a sor! A politikuson, a szurkolón, az egyszeri kocaszurkolón.

Merthogy hatalmas vétek lenne engedni leülni ezt a lelkesedést. Az egész ország futballázban ég, a Facebook tele van a gratuláló üzenetekkel, az emberek újra hisznek ebben a csodálatos sportágban, a gyerekek újra futballozni akarnak, a grundon már nem Messi és Ronaldo, hanem Böde és Gera Zoli csapnak össze egymással. Az pedig, hogy ez így maradjon, a mi dolgunk már, nem Dzsudzsáké vagy Storcké.

hungarian_girls_euro_2016_600x450.jpeg

A te dolgod, kedves politikus, hogy ne pártpropagandaként használd fel a sikert! Hogy a profiknak szánt stadionok mellett megteremtsd a lehetőséget a gyerekeknek, hogy ne betonpályán, nevetséges körülmények között kelljen futballozniuk. A te dolgod, kedves másik politikus, hogy ne pártpropagandéként használd fel ezt is ellenséged ellen, ne kérdőjelezd meg a stadionok szükségességét, hanem egymással összefogva tedd a dolgod a közös jó érdekében.

A te dolgod, kedves anyuka, hogy engedd a gyereket játszani! Hogy zavard ki a szobából a PlayStation elől, küldd le a pályára egy bőrlabdával, ahogy történt ez anno a mi gyerekkorunkban. Írasd be egy klubhoz, szerettesd meg vele ezt a sportágat minél hamarabb.

A te dolgod, kedves utánpótlás edző, hogy végre ne a csinos anyuka gyerekét játszasd a csapatban, ne néhány tízezresért tedd be a gazdag szülő gyermekét a csapatban, hanem tényleg a tehetséget preferáld!

A te dolgod, kedves csapatvezető, hogy játszasd a fiatal tehetséget, hogy ne egy idetévedt szerb zsoldos vegye el a helyet az ígéretes magyar elől!

magyar_himnusz_hun_bel.jpeg

Nekünk pedig az a dolgunk, hogy újra kijárjunk a futballpályákra, újra lelkesedjünk a honi labdarúgásért! Tudom én, hogy nem Messik és Ronaldók rúgják itthon a pettyest, hanem csak Szakályok és Feczesinek, de adjuk meg nekik is az esélyt, hogy legalább annyira megragadja őket a futballáz, mint minket. Újra töltsük meg a stadionokat, legyen Magyarországon ismét hangulat és élmény kijárni a lelátókra, ne pedig cikizzük azt a pár bolondot, aki még hajlandó pénzt és időt áldozni a focinkért. Ehhez persze kell a tulajdonosok és az MLSZ segítsége is, megfogadhatnák például Dárdai Pali azon javaslatát, hogy az első három fordulóra ingyen be lehessen menni.

És végül a te dolgod, kedves gyerek, hogy élvezd a világ legcsodálatosabb sportágát, tedd, amit tenned kell, pókhálózd ki a ficakot, védd ki a büntetőt, hogy néhány év múlva te állj bosszút a belga válogatotton a 0-4-ért!

A bejegyzés trackback címe:

https://hatharom.blog.hu/api/trackback/id/tr208847276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2016.06.27. 12:27:31

Én még tovább mennék: Támogasd a településed csapatat bármilyen sportágban vagy ha valamelyik ismerősöd vállalkozásba fog. És ezeket a végtelenségig sorolhatnám. Az állandó negatív, busongó, fikázó mentalitás a hétköznapokban is jelen van és borzasztó módon hátráltatja a fejlődést. Sokkal többre mennénk ha a támogató mentalitás lenne az uralkodó az iskolákban, a hivatalokban, a munkahelyeken, a sportban mindenhol.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2016.06.27. 13:17:46

Szerintem meg első körben az utánpótlásba kéne hozni dárdaikat, storckokat, müllereket. Az EB megmutatta, hogy ha elzavarják az Igazán Hozzáértő Magyar Szagembereket, nem ötven évvel ezelőtti módszereket alkalmaznak, hanem korszerűeket, akkor a jelenlegi állományból is ki lehet hozni ilyen eredményt...
De ahhoz, hogy több legyen, a teljes vertikumban változtatni kéne....

Netuddki. 2016.06.27. 13:43:17

Nem szeretem a focit, tegnap is csak belenéztem. Amikor láttam, hogy az egyik "harcos" (a tolvaj orbán szerint) a magyar kapussal passzolgat meccs közben 0:1 után,hát mondtam is magamban, ennek nem lesz jó vége.

2016.06.27. 15:26:12

Közben meg a Moszkvai kajak-kenu EB-ről hoztunk 5 aranyat, 5 ezüstöt, és 4 bronzot.
Viszont a felcsúti töpszlinek eszébe sem jutott gratulálni, bezzeg a fijjjjjjúknak megköszönte a "ki
váló" szereplést! "Szép volt fiúk" mi?

Ennyi.

chrisred 2016.06.27. 15:33:36

@Látens Inszinuáció: A sportág, amit a szocialista tervgazdaság teremtett meg Magyarországon.